Benkő Sándor kiállítása a Szombathelyi Képtárban

Január 21-én a Szombathelyi Képtárban nyílt meg „A pillanat relatív igazsága” címmel Benkő Sándor, a Sárvári Fotóklub elnökének fotókiállítása.

n51155535

Itt valami fontos esemény lehet, mert régóta nem láttam ennyi fotóst együtt – kezdte köszöntőjét Puskás Tivadar Szombathely polgármestere. Fényképezőgéppel a kezében ennyi ember talán valóban még sosem volt együtt a képtár zsúfolásig megtelt földszintjén. Az érdeklődés a megye legismertebb és elismertebb fotográfusának, Benkő Sándornak szólt. A szakmabeli kollégák és barátok mellett a megye és a megyeszékhely számos közéleti szereplője is jelen volt. A kiállító termet továbbá sok sárvári ismerős tette még otthonosabbá.

n84880128

A megjelenteket Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója köszöntötte. A megnyitón táncos performanszot adott elő Rumi Edina és lánya, illetve Sziránczky Rita és lánya Lélektánc címmel az autizmussal élőkre hívva fel a figyelmet.

A hetvenöt képet bemutató tárlatot Szilárdi Béla festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe azt hangsúlyozva, hogy „a fotó akkor számít műalkotásnak, ha érzéseket hoz elő. Biztos vagyok benne, hogy a látogató nem marad érzéketlen Benkő Sándor fotói előtt. Ezek a képek csendes vallomásokat tartalmaznak, egy vallomás pedig mindig valamilyen igazságot kell, hogy magába foglaljon” – mondta.

n34787282

A képek kultúrát és világnézetet is hordoznak. A fotós az átélés sebességével dönt az észlelt világból megörökítendő pillanatról. E képet aztán a megfigyelő érzései teszik vizuális költészetté – mondta Szilárdi Béla.
Benkő Sándornak 1987-ben volt az első kiállítása és 2003-ban nyerte el a Magyar Sajtófotó pályázat Nagydíját. Ha a fotóművész életmű kiállításnak nem is tekintette Szombathelyi Képtárban való bemutatkozást, azért nehéz feladat volt a tárlat anyagának elkészítése és kiválogatása, melyek az elmúlt tíz év terméséből adnak átfogó képet.
Benkő Sándor érzelmekkel telített fotós vallomásai 2015. március 15-ig tekinthetőek meg a Szombathelyi Képtárban.