Csatlakozás a centenárium évéhez

A fotóklub tagjai is csatlakoztak az első világháború kitörésének 100. évfordulójának méltó megünnepléséhez. Egy fotótúra keretében, meglátogattuk az ostffiasszonyfai hadifogolytemetőt és a tőle nem messze található tábor maradványait.

ostffiasszonyfa-hadifogolytemeto-2014-37

Elhatároztuk, hogy meglátogatjuk azt a hadifogoly temetőt, ahol mintegy tízezer – hadifogoly, őr – alussza örök álmát, akik az első nagy háborúban haltak meg az ostffyasszonyfai hadifogoly táborban.

A táborról:

1915 tavaszán már javában dúlt a háború, amelyet nem sikerült a kitörés évében befejezni, mint ahogy ígérték. Arra sem számítottak, hogy a négy évi öldöklés hatalmas emberáldozatot követel, és talán arra sem, hogy a szemben álló felek katonái közül több mint hétmillióan esnek fogságba, nagyjából fele, fele arányban. Tavasszal kezdték el szállítani Kissitke közelébe az első szerb és orosz hadifoglyokat. A tiszteket a faluban szállásolták el, a sorállományú foglyokat a falutól mintegy fél kilométerre lévő dimbes-dombos területen helyezték el, sátrakban és földbe vájt barlangokban tengették napjaikat. A tisztálkodáshoz és iváshoz a vizet a lakosság kútjaiból szállították. A hivatalos emberek is felfigyeltek a tűrhetetlen állapotokra és a főleg orosz foglyok által a táborba behurcolt kolerára és a későbbiekben fejét felütő tífuszra. A helyzeten próbáltak javítani, fertőtlenítették az újonnan érkezők ruházatát, elkülönítették a fertőzötteket, a lakosságot mentesítették a vízhordás alól. Ezután a vizet a közeli Kurczon forrásból szállították lajtos kocsikkal a táborba. Az őrség szálláshelyét is a forrás melletti majorban jelölték ki. A forrás fölé orosz hadifoglyok segítségével kis házikót építettek kövekből, hogy a platánfákról lehulló levelek, egyéb hordalékok ne szennyezhessék a forrás kiváló vízminőségét. A medret egy kis szakaszon szintén megtisztították és kövekkel bélelték ki, a partjára egy kis padot is elhelyeztek. A kissitkei dombok közül indult el és nőtte ki magát az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hadifogoly tábora. Amikor Sitkén már több ezerre duzzadt a foglyok létszáma, és naponta özönlöttek a frontokról, kezdték el építeni a mára híressé vált ostffyasszonyfai hadifogolytábort, ahol a háborús évek alatt mintegy százhatvan-ezer ember fordult meg. 1916. januárjában a sitkei megszűnt, és a foglyokat átszállították az ostffyasszonyfaiba. Az 1918 őszéig működő hadifogolytábor egy egész barakk-várossá nőtte ki magát. 1916 novemberére elkészült a faluból induló és a táborban végződő szárnyvasút sínpárjai. Saját villamos központot építettek, ami a világításra kicsi, a gépek hajtására 220 volt feszültséget állított elő. A közel négy kilométernyi csatornahálózat a Rába folyóba szállította a szennyvizet, ennek ülepítő beton építménye és egy hatlyukú híd maradványa a közeli erdőben még ma is megtalálható. A több ezres létszámú tábornak saját fertőtlenítő részlege, gyengélkedője, szakképzett orvosi csoportja, asztalos, lakatos-és kovácsműhelye volt, de volt saját cipész műhelye, kosárfonodája is. Az táplálkozásukhoz szükséges élelmiszer nagy részét saját maguk állították elő. Bérelt földeken termelték meg a gabonát, és volt disznóhizlaldájuk is. A foglyok szívesen dolgoztak, a munkabérüket elkölthették a tábori kantinban. Szabadidejükben emléktárgyakat faragtak, amiket egymásnak ajándékoztak vagy megrendelésre készítettek feletteseik számára. Sok ezek közül gyűjtőknél, múzeumokban még fellelhető. A közigazgatásilag is megszervezett barakkvárosnak saját tábori pénze is volt. A tábor felszámolása után szinte semmi maradt meg a barakkvárosból, csupán a már említett kút és vízvezeték egy része. Sokan hazatérhettek szülőhazájukba, de nagyon sokan ezen a területen lelték halálukat és nyugszanak a mára szépen rendbe tett temetőben. Az emlékhellyé szelídült egykori szenvedések végső nyughelyén minden esztendőben megemlékeznek és tiszteletet adnak az elhunytaknak. Az itt nyugvó mintegy tízezer orosz, olasz, román és szerb hadifogoly sírját, emlékművét saját országaik delegációi is gyakran felkeresik.

(Csák Zsófia: Az ostffyasszonyfai hadifogolytábor története című kiadvány felhasználásával)