Tagunk sikere a Monori Bortárs Filmfesztiválon

A Monor Környéki Strázsa Borrend, Monor Hegyessy Lions Club és a KultPinceMonor Város Önkormányzata támogatásával 2016-ban is meghirdette a Monori BORTÁRS Filmfesztivált. Ebben az évben társrendezvényként ugyanebben a témában meghirdették a „vannak vidékek legbelül” fotópályázatot is.

A kezdeményezésünk célja a kulturált borfogyasztási szokások terjesztése, a valódi értékes termelői kultúra megbecsülése, a hagyományaink ápolása az igényes filmes és fotós (művészeti) ábrázolással a képi kultúra fejlesztése és nem utolsó sorban Monor hírnevének növelése.
Műfaji megkötés nem volt, egyetlen feltétel, hogy az alkotó a magyar szőlő- és borkultúrát, hagyományainkat állítsa műve középpontjába.

A „vannak vidékek legbelül” fotópályázat díjazott alkotásai között ott szerepel fotóklub tagunk, Hőbér Szabolcs neve is:

Szőlősgazdák kategória: Hőbér Szabolcs – Borfejtés

Öröm számunkra, hogy Szabolcs ismét helyezést ért el egy fotópályázaton, hisz 2014-ben már sikeresen szerepelt két fotója is az Időkép.hu versenyén.

boros

 

További infók a pályázattal kapcsolatban:
Pontos pályázat kiírás »
A “Vannak Vidékek Legbelül” fotópályázat zsűrije »
Díjátadó ünnepség, díjazott és nevezett alkotások »